
Stúdió Színház
A Stúdió Színház a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem fennhatósága alatt működő, előadásokat bemutató közintézmény. Fő célja népszerűsíteni helyi és regionális szinten e színi iskola növendékeit: a színészeti, rendezői, teatrológiai és zenepedagógiai osztályok végzőseit. 1962. évi avatása óta, a Stúdió Színház nem csupán az egyetem hallgatóit és tanárait vonza, de a marosvásárhelyi közönséget is, hiszen az évek folyamán valódi hivatásos színházként érdemelte ki hírnevét.
Az első színi évadot, amely Kovács Györggyel, Kőmíves Nagy Lajossal és Gergely Gézával az élen indult 19.864 néző követte és 105 előadást mutattak be. Mesterek, mint Szabó Lajos, Tarr László, Nagy Imre, Tompa Miklós, Constantin Codrescu, Csorba András, Calin Florian, Lohinszky Loránd, Dan Alecsandrescu, Kovács Levente, Constantin Doljan és mások tettek tanúbizonyságot elhivatottságukról és tehetségükről a fiatal színészek mentoraiként. Létezésének 45 éve alatt a Stúdió Színházban a nemzeti és egyetemes dramaturgia jelentős darabjait sikerült színre vinni. 1976 után, az egyetem román tagozatának átszervezését követően repertoárja az évadonkénti három vagy négy bemutatóval olyan neveket idéz, mint I.L.Caragiale, A.P.Cehov, V.Alecsandri, A.Strindberg, Mircea ștefănescu, Bertolt Brecht, H.Ibsen, W.Shakespeare, Moliere, Marin Sorescu, Mihail Sebastian, Eugen Ionesco, C.Goldoni, de leendő hírességeket is, mint Andreea Vălean, Biljana Sbrljanovic.
A Stúdió Színház egyformán művészi alkotóműhely mind a végzősök, mind a pedagógusok számára. Az utóbbi években az Akadémiai Műhely, amelyet a tantestület alkotó hajlamainak gyümölcsöztetése érdekében hoztak létre, kiváló teljesítményeket nyújtott, s ezek nemzeti és nemzetközi fesztiválokon való részvételekben, díjakban, kitüntetésekben tárgyiasultak. 2006-ban teljes mértékben felújították a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Stúdió Színházát, felszerelték a legmodernebb műszaki berendezésekkel: keverőpult, vezeték nélküli mikrofonok, szinkronfordítást lehetővé tevő berendezés, szabó-, asztalos-, lakatos-, festő- és díszítő műhelyek.
Bibliográfia:
www.uat.ro