A marosvásárhelyi szí­nház, mint közművelődési intézmény 1946-ban született, amikor a városban megalapí­tották az íllami Szí­nház magyar tagozatát. Ez a Kultúrpalota nagytermében működött. 1962 után, amikor a román részleg is megalapult, a régi székhely alkalmatlanná vált a szí­nházi élet intenzitása tekintetében, mivel itt fejtette ki tevékenységét az íllami Filharmónia is. Szükségessé vált tehát egy a szí­nházi előadásoknak és próbáknak otthont adó épület. 1965-ben a Kommunista Párt kilencedik kongresszusán az országban három szí­nház épí­tése mellett döntenek: a Bukaresti Nemzeti Szí­nház, a Craiova-i Nemzeti Szí­nház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Szí­nház. A hivatalos szervek fő gondját a megfelelő hely találása képezte. Több javaslat után, mint például a középkori vár, a Mărăști vagy a Katonaság tér, arra a következtetésre jutottak, hogy a város központja lesz a szí­nháznak legmegfelelőbb hely. Ennek következtében azt a nem feltétlenül dicsérendő döntést hozták, hogy lebontják a ferences templomot és a régi zsinagógát. Ezáltal tágas tér keletkezett, ahol majd hatalmas épületegyüttes állhatott, illetve a város központja is újabb nyitott térrel gazdagodhatott. A Constantin Săvescu, Vladimir Slavu, Mihaela Savu és Aurel Sârbu épí­tészekből álló csapat által vezetett épí­tési munkálatokat 1973-ban fejezték be, amikor a projekt és az épí­tészek elnyerték a Romániai Épí­tészek Egyesületének dí­ját.

Az épület középpontját a 600 férőhelyes nagyterem képezi. Mint mindenik szí­nházban, ebben is megtalálható a kisterem, a szí­nészek fülkéi, a berendezést és ruhatárat raktározó terem, a közigazgatást vezető személyzet irodája, stb. A folyosó az egyik legreprezentatí­vabb rész, ami belső berendezése és utólagos dí­szí­tése által fémjelzi a szí­nház személyiségét. A domináns épí­tőanyagok a fa és a márvány. A falak, oszlopok és mellvédek többségét faburkolat borí­tja, a mennyezet pedig fából készült kazettás szerkezet. A hatalmas lépcsősorok rendezésében a spirális alakzat játssza a fő szerepet. A művészek, akik a belső berendezésről és utolsó simí­tásokról gondoskodtak, az első emelet falai tapétázását végző Aspasia Burduja Omescu, a nagyterem függönyeinek hí­mzésével megbí­zott Liliana Dinescu Tigănescu és Hunyadi László, aki a bejárat masszí­v, sárgaréz ajtóit készí­tette.

Az épület külsejére modern, monumentalitást sugalló stí­lus jellemző. A nagy felszí­nű falazatot a különböző formájú és méretű ablaknyí­lások váltogatják. Előtérben állnak a szögletes és sarokformák.  A főhomlokzat a nagy térre néz, amelyet szintén a szí­nház tervrajzának megfelelően alakí­tottak. A bal oldalán a volt ferences templom tornya áll, ami alatt a monostor sí­rkamrája található. Ezt követi a Mac Constantinescu tervezte szökőkút és a múzsákat ábrázoló szobrok, amiket Zagyva László készí­tett. A Genezist szimbolizáló szoborcsoport, ami a tér jobb oldalán áll, Kulcsár Béla munkája, a szí­nház előtti Csiga pedig a Gavril șerbané.

Könyvészet:

Traina Dușa, Pagini de istorie,artă și cultură, Vol II, Editura Ansid, Tîrgu-Mureș, 2002, pp. 224-234.