A 18. század elején épí­tették Marosvásárhelyen a jezsuita alapí­tású „Keresztelő Szent János”-ról elnevezett, Erdély egyik legreprezentatí­vabb barokk templomát. A városközpont északkeleti részén áll, a római katolikus parókiához tartozik. A barokk stí­lus születése közvetlen összefüggésben van a Katolikus Egyház Martin Luther reformációja által kiváltott reakciójával. A tekintélyét megerősí­teni vágyó egyház, a művészet eszközeivel is él, í­gy -is- igyekezve a közvéleményt a pápaság javára fordí­tani. A 16. század közepén, a Tridenti Zsinat alkalmával, az új művészeti stí­lus tekintetében világos megfogalmazások születnek. Ami az épí­tészetet illeti, az általános utasí­tások lenyűgöző épületek állí­tásáról, a homlokzat és belső tér dús dí­szí­téséről szóltak; többszí­nű márvány, bronz és aranyozott stukatúr használatát javasolták, hogy minden gazdagságot és nagyságot sugalljon. Ezáltal egy pompás, gazdag művészeti stí­lus született meg, ami két évszázadon át egész Európában elterjedt. Ebben az értelemben jelentős szerepe volt a jezsuita szerzetesrendnek, amit 1534-ben alapí­tott Loyolai Szent Ignác. A barokk stí­lus elterjedésében fontos társadalmi-politikai befolyásoló tényező az európai abszolút monarchiák megerősödése is. Erdély mindent megtesz azért, hogy az új épí­tészeti stí­lus felvirágozzon, amikor a 18. század elején a Habsburg Birodalom fennhatósága alá kerül. Ez utóbbi a katolicizmus hivatalos vallássá tételét propagálja a fejedelemségben. A jezsuita szerzetesek 1702-ben telepednek le Marosvásárhelyen, azzal a céllal, hogy a katolikus közösség életét újra felvirágoztassák. Az első években Boér Simon házában szállásolják el, de 1704-ben sikerül egy a Nagy Szabó ház szomszédságában levő telket megvásárolni, abban a reményben, hogy nemsokára templomot épí­thetnek ide. A többségében református lakosság tartózkodással fogadja a terveket. Viszont Bécs teljes körű támogatásával, a jezsuiták 1728-ban megkezdik a jelenlegi templom épí­tését, addig egy kis fából készült kápolnában tartva a szentmiséket. A templom épí­tésével megbí­zott épí­tész a Schwalbach-i Hammer Konrad, aki a kolozsvári jezsuita templom, Erdély első barokk templomának épí­tési munkálatait is vezette. Nem véletlen tehát, hogy a két templom úgy tervrajz, mint homlokzat tekintetében hasonlí­t. Annak ellenére, hogy 1733-ban a templom befejezése előtt a jezsuiták elhagyják a várost, az épí­tkezéseket a katolikus papok befejezik. A marosvásárhelyi templom téglalap alakú tervrajza alapján a következő rekeszekre oszlik: a viszonylag nagyméretű oltártér (1729-ben véglegesí­tették), az ezt szegélyező szűkebb helyiségek, a központi hajó (1734-ben épí­tették, és 1740-ben fedték be), amit három kápolna vesz körül; az emelvény alatti bejárati térség, ezt hármas nyitású boltí­v választja el a hajó további részétől, mindkét oldalán egy-egy szintén 1734-ban emelt toronnyal. A központi, tágasabb tereket henger alakú, bemélyedéses boltozat fedi, illetve az oldalsó tereket kereszt formájú. A homlokzat három függőleges és két ví­zszintes részre van osztva. Az első szint a torony alsó részét illetve az orommezőig tartó homlokzatot foglalja magába. A bejárat téglalap alakú nyí­lása, egy kis félkörű orommező kí­séretében; a félkörablakok, amik tulajdonképpen a központi regiszter hosszabbí­tásai a párkányoromzat révén; a téglalapalakú, enyhén kanyarí­tott hosszú szárú ablakok; a falmélyedésben levő Loyolai Szent Ignácot és Xavéri Szent Ferencet ábrázoló szobrok; a falpillérek, amelyek függőleges sí­kban elválasztják a tornyokat; mindez a tipikus barokk épí­tészet sajátos elemei közé tartozik. A homlokzat felső része, amit egy hangsúlyos párkány választ el, a háromszög alakú orommezőt foglalja magába, enyhén kifele irányuló szélekkel, illetve volutával és a két gumó alakú toronnyal ékesí­tve. A templom belseje a liturgikus eszközök művészeti fokra emelt jellege miatt lenyűgöző. A monumentális méretű főoltárt, aminek szépen hangsúlyozott illetve, aranyozott stukatúrával dí­szí­tett főpárkányzatát kettős oszlop tartja, Anton Schuchbauer és Johannes Nachtigal készí­tette 1755-ben. Az oltár központi festménye Jézus megkeresztelkedését ábrázolja, mely művet a jelentős osztrák festőnek, Michael Angelo Unterberger-nek, a hí­res barokk festő G. B. Piazetta taní­tványának tulajdoní­tják. A főoltár a fő támogató, a Haller család cí­merét is tartalmazza illetve egy a Kisdeddel ábrázolt Szűzanya-ikont. A festményt jellegzetes barokk keretbe helyezték: egy hamis függöny veszi körül, illetve fénysugarak, melyeket úgy helyeztek, hogy azt a benyomást keltsék, a festmény háta mögül forrásoznak; mindezt angyalarcok és egyéb dí­szí­tő elemek egészí­tik ki. Az oltár dí­szí­tését a felső részen levő, oszlopok feletti angyalszobrok illetve az oszlopok közötti további két szobor teszik felejthetetlenné. A két utóbbi allegorikus személyeket ábrázol: az Anyaszentegyházat Szent Barbara jelképezi, és a Zsinagógát egy próféta alakja. A testmozgás tükrözési, az alkat finom ábrázolási módja, a ruházat esése és mintázása a két szobrot Erdély barokk művészetének remekművévé teszik. A hajó északi részén a templom egy további régi, értékes, ellenálló darabja áll. Arról a szószékről van szó, amit a négy evangélista, Szent Márk, Szent Máté, Szent János, Szent Lukács, fából készült szobra illetve a keresztre feszí­tést ábrázoló dombormű dí­szí­t. Mindez Anton Schuchbauer și Johannes Nachtigal, az oltárkészí­tők műve; az anyagi támogatás pedig Bethlen Miklós gróf és Csáky Krisztina grófnőtől származik. A mellékkápolnák festményeit, a Szent Lászlót, Szent Józsefet, Nepumuki Szent Jánost, a Szent Keresztet ábrázolókat, valószí­nűleg szintén Michael Angelo Unterberger festette. A szí­nes üvegablakokat 1898-ban készí­tette a Grottau-i Türke cég. A templomot csak 1900-ban dí­szí­tik freskóval. Szirmai Antal festőművész festi meg a barokk jelleget őrző mennyezeti képsort, amely Paolo Veronese „A napkeleti bölcsek imádata” alkotásának mása, a Szent Szülők, Szent Erzsébet és Szent Margit képei társaságában illetve a Szűz Mária mennybe felvételének jelenetével.   Könyvészet : Nicolae Sabău, Metamorfozele ale barocului  transilvan, Cluj-Napoca, Ed. Dacia, pp.163-164. Ioan Eugen Man, Tîrgu-Mureș. Istorie urbană de la începuturi până în 1850, Tîrgu-Mureș, Ed. Nico, pp. 201-203. Márton Judit și Barabás Kisanna, Biserica romano-catolică „Sfântul Ioan Botezătorul”- expresie a spiritului transilvan în vol. "Tîrgu-Mureș -oraș al artelor", volum editat de Primăria Tîrgu-Mureș în colaborare cu revista "Vatra", p.201. Traian Popa- Monografia orașului Tîrgu Mureș, Tîrgu-Mureș, Fundația Culturală "Vasile Netea",2005 (prima ediție 1932), p. 245.