
A Római Katolikus Templom
A 18. század elején építették Marosvásárhelyen a jezsuita alapítású „Keresztelő Szent János”-ról elnevezett, Erdély egyik legreprezentatívabb barokk templomát. A városközpont északkeleti részén áll, a római katolikus parókiához tartozik. A barokk stílus születése közvetlen összefüggésben van a Katolikus Egyház Martin Luther reformációja által kiváltott reakciójával. A tekintélyét megerősíteni vágyó egyház, a művészet eszközeivel is él, így -is- igyekezve a közvéleményt a pápaság javára fordítani. A 16. század közepén, a Tridenti Zsinat alkalmával, az új művészeti stílus tekintetében világos megfogalmazások születnek. Ami az építészetet illeti, az általános utasítások lenyűgöző épületek állításáról, a homlokzat és belső tér dús díszítéséről szóltak; többszínű márvány, bronz és aranyozott stukatúr használatát javasolták, hogy minden gazdagságot és nagyságot sugalljon. Ezáltal egy pompás, gazdag művészeti stílus született meg, ami két évszázadon át egész Európában elterjedt. Ebben az értelemben jelentős szerepe volt a jezsuita szerzetesrendnek, amit 1534-ben alapított Loyolai Szent Ignác. A barokk stílus elterjedésében fontos társadalmi-politikai befolyásoló tényező az európai abszolút monarchiák megerősödése is. Erdély mindent megtesz azért, hogy az új építészeti stílus felvirágozzon, amikor a 18. század elején a Habsburg Birodalom fennhatósága alá kerül. Ez utóbbi a katolicizmus hivatalos vallássá tételét propagálja a fejedelemségben. A jezsuita szerzetesek 1702-ben telepednek le Marosvásárhelyen, azzal a céllal, hogy a katolikus közösség életét újra felvirágoztassák. Az első években Boér Simon házában szállásolják el, de 1704-ben sikerül egy a Nagy Szabó ház szomszédságában levő telket megvásárolni, abban a reményben, hogy nemsokára templomot építhetnek ide. A többségében református lakosság tartózkodással fogadja a terveket. Viszont Bécs teljes körű támogatásával, a jezsuiták 1728-ban megkezdik a jelenlegi templom építését, addig egy kis fából készült kápolnában tartva a szentmiséket. A templom építésével megbízott építész a Schwalbach-i Hammer Konrad, aki a kolozsvári jezsuita templom, Erdély első barokk templomának építési munkálatait is vezette. Nem véletlen tehát, hogy a két templom úgy tervrajz, mint homlokzat tekintetében hasonlít. Annak ellenére, hogy 1733-ban a templom befejezése előtt a jezsuiták elhagyják a várost, az építkezéseket a katolikus papok befejezik. A marosvásárhelyi templom téglalap alakú tervrajza alapján a következő rekeszekre oszlik: a viszonylag nagyméretű oltártér (1729-ben véglegesítették), az ezt szegélyező szűkebb helyiségek, a központi hajó (1734-ben építették, és 1740-ben fedték be), amit három kápolna vesz körül; az emelvény alatti bejárati térség, ezt hármas nyitású boltív választja el a hajó további részétől, mindkét oldalán egy-egy szintén 1734-ban emelt toronnyal. A központi, tágasabb tereket henger alakú, bemélyedéses boltozat fedi, illetve az oldalsó tereket kereszt formájú. A homlokzat három függőleges és két vízszintes részre van osztva. Az első szint a torony alsó részét illetve az orommezőig tartó homlokzatot foglalja magába. A bejárat téglalap alakú nyílása, egy kis félkörű orommező kíséretében; a félkörablakok, amik tulajdonképpen a központi regiszter hosszabbításai a párkányoromzat révén; a téglalapalakú, enyhén kanyarított hosszú szárú ablakok; a falmélyedésben levő Loyolai Szent Ignácot és Xavéri Szent Ferencet ábrázoló szobrok; a falpillérek, amelyek függőleges síkban elválasztják a tornyokat; mindez a tipikus barokk építészet sajátos elemei közé tartozik. A homlokzat felső része, amit egy hangsúlyos párkány választ el, a háromszög alakú orommezőt foglalja magába, enyhén kifele irányuló szélekkel, illetve volutával és a két gumó alakú toronnyal ékesítve. A templom belseje a liturgikus eszközök művészeti fokra emelt jellege miatt lenyűgöző. A monumentális méretű főoltárt, aminek szépen hangsúlyozott illetve, aranyozott stukatúrával díszített főpárkányzatát kettős oszlop tartja, Anton Schuchbauer és Johannes Nachtigal készítette 1755-ben. Az oltár központi festménye Jézus megkeresztelkedését ábrázolja, mely művet a jelentős osztrák festőnek, Michael Angelo Unterberger-nek, a híres barokk festő G. B. Piazetta tanítványának tulajdonítják. A főoltár a fő támogató, a Haller család címerét is tartalmazza illetve egy a Kisdeddel ábrázolt Szűzanya-ikont. A festményt jellegzetes barokk keretbe helyezték: egy hamis függöny veszi körül, illetve fénysugarak, melyeket úgy helyeztek, hogy azt a benyomást keltsék, a festmény háta mögül forrásoznak; mindezt angyalarcok és egyéb díszítő elemek egészítik ki. Az oltár díszítését a felső részen levő, oszlopok feletti angyalszobrok illetve az oszlopok közötti további két szobor teszik felejthetetlenné. A két utóbbi allegorikus személyeket ábrázol: az Anyaszentegyházat Szent Barbara jelképezi, és a Zsinagógát egy próféta alakja. A testmozgás tükrözési, az alkat finom ábrázolási módja, a ruházat esése és mintázása a két szobrot Erdély barokk művészetének remekművévé teszik. A hajó északi részén a templom egy további régi, értékes, ellenálló darabja áll. Arról a szószékről van szó, amit a négy evangélista, Szent Márk, Szent Máté, Szent János, Szent Lukács, fából készült szobra illetve a keresztre feszítést ábrázoló dombormű díszít. Mindez Anton Schuchbauer și Johannes Nachtigal, az oltárkészítők műve; az anyagi támogatás pedig Bethlen Miklós gróf és Csáky Krisztina grófnőtől származik. A mellékkápolnák festményeit, a Szent Lászlót, Szent Józsefet, Nepumuki Szent Jánost, a Szent Keresztet ábrázolókat, valószínűleg szintén Michael Angelo Unterberger festette. A színes üvegablakokat 1898-ban készítette a Grottau-i Türke cég. A templomot csak 1900-ban díszítik freskóval. Szirmai Antal festőművész festi meg a barokk jelleget őrző mennyezeti képsort, amely Paolo Veronese „A napkeleti bölcsek imádata” alkotásának mása, a Szent Szülők, Szent Erzsébet és Szent Margit képei társaságában illetve a Szűz Mária mennybe felvételének jelenetével. Könyvészet : Nicolae Sabău, Metamorfozele ale barocului transilvan, Cluj-Napoca, Ed. Dacia, pp.163-164. Ioan Eugen Man, Tîrgu-Mureș. Istorie urbană de la începuturi până în 1850, Tîrgu-Mureș, Ed. Nico, pp. 201-203. Márton Judit și Barabás Kisanna, Biserica romano-catolică „Sfântul Ioan Botezătorul”- expresie a spiritului transilvan în vol. "Tîrgu-Mureș -oraș al artelor", volum editat de Primăria Tîrgu-Mureș în colaborare cu revista "Vatra", p.201. Traian Popa- Monografia orașului Tîrgu Mureș, Tîrgu-Mureș, Fundația Culturală "Vasile Netea",2005 (prima ediție 1932), p. 245.