A Vártemplom
Egy évszázad sem telt el a ferencesek Erdélyben való megjelenésétől amikor Marosvásárhelyre is megérkeztek a rend szerzetesei. A besztercei, a szebeni és a szászvárosi kolostorokat követően Marosvásárhelyen építik fel a negyedik központot. Egy évszázadon keresztül folyt az építkezés, a XV. század közepétől a XVI. század közepéig, amíg elkészült a kolostor épülete, egy kápolna és a templom toronnyal. Az építészeti stílusa a szerkezeti elvet, illetve a díszítőelemek rendszerét tekintve későgótikusnak mondható. Az építési folyamat három jól elkülöníthető szakaszra tagolható: az első az 1350-1370 közötti időszak, amikor felépült a kápolna és a kolostor, a második 1370-1400 közé tehető, amikor a templomépület kórusa elkészült, és a harmadik az 1400-1450 közötti időszak, amikor befejeződött a templom és a torony építése is. A kolostornak egyszerű alaprajza volt, egy hajóból és egy sokszög alapú oltárteremből állt. A gótikus építészetre jellemző a kolostor csúcsíves keresztboltozásos térlefedése, valamint a külső támpillérek alkalmazása is, amelyek a falak megerősítését szolgálták. Az épülethez tartozott a sekrestye, az ebédlőterem, és a hálóterem. Mindezt egy keskeny folyosó kötötte össze a templommal, amely egyenesen a templom oltárához vezetett. A sekrestye, amely ma tanács-, vagy orgonalecke-teremként működik, máig megőrizte mennyezete gótikus szerkezetét, illetve a bejárati ajtók eredeti kereteit. A ferences templom kórusa a marosvásárhelyi gótikus vártemplom remekműve. Egy 1400-ból származó kéziratban IX. Bonifác pápa hivatalos adományaként szerepel, ezért feltételezhető, hogy ez az az időpont, amikorra elkészült. A kórus több, mint 20 méter hosszú és 9 méter széles, és a keleti oldalt egy ötszögű apszisban zárja le. A boltívek tipikus példái a gótikus építészet csúcsíves megoldásainak. A középkorban épült grandiózus méretű templom-építészetben természetes volt ez a lefedési módozat, hisz a hatalmas méretű építőelemek súlyából fakadó erőt valamilyen módon ellensúlyozni kellett. A csúcsíveket kőbordázat alakítja ki, amely, mint egy kővázas szerkezet fenntartja, csökkenti és levezeti a boltozat súlyát, amely a falakat nyomja. A marosvásárhelyi gótikus templom kórusának boltozata négy szegmensből áll. Az első három esetében a csúcsívek keresztboltozatot formálnak, a negyedik pedig, amely az ötszögű apszist fedi és csillag alakú boltozatot alakít. A csúcsíves megoldás alkalmazásának gyakorlati haszna mellett a kőbordázat a faraghatósága révén erőteljes díszítő hatásokat rejt magában. Az ablakok is olyan elemek, melyek szintén egyesítik magukban a funkcionalitás és az esztétika szempontjait: a tört ívű, kétrészes ablakok felső mezejét mérművek díszítik. Az apszis terében négy ablak található, a másik három pedig a kórustól jobbra eső falon nyílik. A bal oldali falon, amely hozzáépült a toronyhoz illetve a kolostor épületéhez, nem nyílnak ablakok. Az ablakokat díszítő mérművek különböznek egymástól, attól függően, hogy az építkezés melyik periódusban készültek, és bizonyítják azt a 30 éves különbséget, mely a kórus illetve a templom befejezése között eltelt. Mint tudjuk, 1400 és 1450 között fejeződött be a templom építése. Egyetlen teremre vonatkozó tervrajzzal rendelkezett, amely egyetlen hajós épületre utal. A nagyméretű építkezés túlmutatott az akkori kis város lehetőségein, így feltételezhetően a központi hatalom azért támogatta, hogy egy zarándokhelyet alakítson ki ebben a térségben. Monumentalitása és méretei révén a marosvásárhelyi ferences templom az egyik legkiemelkedőbb erdélyi teremtemplom, a tordai, a kolozsvári vagy a medgyesi templomok mellett, amelyeket szintén a ferences rend szerzetesei építettek. A falakat kívülről támpillérek erősítik meg. A déli és a nyugati kapunyílásokat kivéve más jelentősebb díszítőelem nem található a templom épületének külső falain. A nyugati főbejárat befele fokozatosan szűkülő egymásutáni csúcsívek sorozatából álló, úgynevezett bélletes kapu, amely a falak vastagságát tekintve szükségszerű megoldás. A kapuoromzat alatti részt egy szőlőinda-motívumos fríz díszíti. A déli kapu a nyugatihoz viszonyítva sokkal szerényebben díszített és méreteiben is kisebb. A bélletek szűkülése sem annyira hangsúlyozott, itt kevesebb a díszítőelem és az itt található fríz pedig tölgyfalevél-motívumokból áll. A homlokzat vakolatán még mindig láthatók a külső falfestmények halvány részletei. A tört ívű nyílást később befalazták. A templom mai belső képe a hosszú évszázadok során történt sokszoros átalakítás eredménye. A bejárat felőli részen egy árkádos, oszlopokon álló karzat található. A kissé bolthajtásos, stukkódíszítéses mennyezet az 1790-es évek munkálatainak eredményeképpen született, és Türk Anton, neves erdélyi barokk kori építészmester keze munkáját dicséri. Valószínű, hogy a a templom mennyezetét eredetileg freskók díszítették, mivel erre utaló nyomokat találtak. A freskók eltűnése azzal magyarázható, hogy a templom átkerült az 1557-ben református hitre áttért lakosság tulajdonába, és a vallásos reformok mindenféle ilyen jellegű képet, falfestményt, vagy szobrot kitiltottak az i hajlékokból. Az utolsó építmény a harangtorony volt, amely 50 méter magas, és négy szintre tagolt. A legfelső szint, amely a harangok hajlékául szolgál, négy tört ívű nyílással rendelkezik. A torony hegyes tetőzetének mind a négy sarkában kis fiatornyok találhatóak. Feltételezhető, hogy a torony felépítésekor a kolostor épületének bizonyos részei megsemmisültek. Bibliográfia: Ioan Eugen Man, Tîrgu-Mureș, istorie urbană de la începuturi până în 1850, Tîrgu-Mureș, Ed. Nico, 2006, pp. 107-112. Soós Zoltán, Biserica Reformată din Cetate-important centru religios și cultural în vol. Tîrgu-Mureș, oraș al artelor, volum editat de Primăria Tîrgu-Mureș în colaborare cu revista "Vatra", pp.211-222. Virgil Vătășianu, Istoria artei europene, vol. I, București, Ed. Didactică și Pedagogică, 1967, pp. 348-349. Vasile Drăguț, Dicționar enciclopedic de artă medievală românească, București, Ed. științifică și Enciclopedică, 1976, p. 302. Michel Bouttier, Cathedrales. Comment elles sont construites, I, Le Mans, Ed. Création et Recherche, 1997, pp. 2-44.