Marosvásárhelyen született görög-katolikus hagyományokkal rendelkező családban, apja, Gheorghe Maior Nagyikland (Iclandu Mare) lelkésze és esperese volt. Születési évével kapcsolatban   több dátumról szól a fáma, 1753-tól el 1761-ig. A legtöbb vélemény viszont az 1760. évben állapodik meg. A gyermekkor- és az iskola első  éveit Mezőkapus (Căpușu de Câmpie) faluban töltötte, ahová P.M. születése után kevéssel költözött családja. Petru Maior az erdélyi értelmiség jelentős képviselője, a școala Ardeleană (Erdélyi Iskola) tagja, az erdélyi románok jogaiért harcolt. Samuil Micuval és Gheorghe șincaijal együtt szerkesztették a Supplex Libellus Valachorum-ot, amely a románok társadalompolitikai emancipalódásának alapdokumentuma. Gimnáziumi tanulmányai révén kötődik Marosvásárhelyhez. 1769-ben kezdi, 1772-ben végzi e tanulmányokat. Balázsfalván folytatja, amely fontos görög-katolikus iskolai központ, majd a római De Propaganda Fide Kollégiumban, ahová Gheorghe șincaijal együtt érkezik. Rómában 1774-1779 között filozófiát és teológiát tanul, majd skolasztikus és intellektuális képzettségét jogi tanulmányokkal egészí­ti ki a Bécsi Egyetemen. Miután visszetér az országba logika, metafizika és természetjog tanári állást tölt be a Balázsfalvi Gimnáziumban. Ebben az időszakban (1780-1785) kétszer látogat Marosvásárhelyre, ekkor előadásokat tart a város román származású lakossága számára. 1785 és 1809 között Petru Maior lelkész Szászrégenben és görgényi (Gurghiu) esperes; hozzájárul egy templomépí­téshez esperesi kerületében, támogatja a falusi román oktatást és békí­tési tevékenységet folytat a görög-katolikus és ortodox románok között. Közvetlenül avatkozik a Felső-Maros menti román nemzetiségű lakosság problémáiba, és megoldást a legtöbb gondra a keresztény kultúra és erkölcs révén történő nevelésben talál. 1809-ben Budapestre megy, az itt kiadott román nyelvű könyveket korrektúrázza és cenzúrázza. 1821-ig, haláláig tartózkodik ott. Petru Maior sokoldalú személyisége és műveltsége nyilvánvalóvá válik az általa közölt könyvekből. Első munkája a Procanonu, amelyben a görög-katolikus felekezet problematikájából kiindulva eljut egy premodernista politikai világkép körvonalazásáig. Történészként kiemelkedik az 1812-ben kiadott Istoria pentru începutul românilor în Dachia (A románok kezdeti története Dachiaban) cí­mű művével. Itt egy terjedelmes tézist dolgoz ki a dákó-román eredet és a román nép folytonosságának alátámasztására a régi Dacia területén. A Lexiconul de la Buda (Budai lexikon) annak ellenére, hogy töredékben maradt, filológusi tevékenységét koszorúzza meg, mí­g az Istoria Bisericii românilor atât a cestor dincoace, precum și a celor dincolo de Dunăre (Románok Dunán inneni és túli templomainak története) mind teológusi, mind történészi érdemeit előtérbe helyezi. Bibliográfia: Traian Popa, Monografia orașului Tîrgu-Mureș, Fundația Culturală "Vasile Netea", 2005 (prima ediție 1932), pp. 277-279. Melinte șerban, Cultura mureșeană în memoria cărților, Ed. Ardealul, Tîrgu-Mureș, 2006, pp. 25-48.