• Astăzi, 29.03.2024
  • Educație în Mureș
  • Vederi în Mureș
  • în Mureș
  • Revista Tuș
  • Republic Production

A Teleki Domokos háza

A XVIII. század végi és XIX. század eleji Marosvásárhely városképét a kései barokk épí­tészeti formák határozták meg. Egy ilyen jellegzetes barokk épület a gróf Teleki Domokos háza, amely 1803-ban épült. Néhány évvel korábban ezen a helyen, az úgynevezett Kispiac terén (ma Petőfi tér) állt a Kispipa nevű fogadó, amely hanyatlásnak indult, mivel a város gazdasági élete ebben az időszakban a Nagypiacra (a mai Rózsák tere) koncentrálódik. A gróf 1797-ben megvásárolja a telket, és a hajdani fogadó alapjaira ráépí­tteti ezt a házat, melyet a városban már akkor létező barokk épületekhez hasonlónak képzelt el. Mivel ebben a korban a barokk már meghaladott stí­lus volt, és a neoklasszicista stí­luselemek kezdtek fokozatosan teret nyerni, ezért megállapí­tható, hogy ez az épület valójában nem újí­tott a város arculatán.  A mai épületnek „U” alakú az alaprajza, a két oldalsó rövid szárnyat egy későbbi épí­tkezés során toldották a főépülethez. 1928-ban az egyik szárnyat lebontották és 1958-1959 között, a restaurációs munkálatok idején újraépí­tették. Az épület udvari homlokzatait a földszinten árkádí­vek, az emeleti részen pedig fejezetes kőoszlopos tornác dí­szí­ti. A toszkán fejezetes kőoszlopokon növényi dí­szí­tőelemek találhatóak. A térről a főépületbe egy boltozatos kapualj vezet. A földszint helyiségei kisebbek az emeleten lévő termekéhez – a fogadó teremhez képest például – , melyek ablakai a térre néznek. A mennyezeteik tekintetében is jól látható a különbség: a főépület földszintjén metszett boltozatosak a mennyezetek, mí­g az emeleti meg a szárnybéli helyiségeknek sí­k felületű plafonja van. A szimmetrikus főhomlokzatot egy függőleges tengely osztja két részre, és ezen a tengelyen nyí­lik a főbejárati ajtó is. Az 1986-ban helyreállí­tott öntöttvas-konzolos erkély a főhomlokzat tengelyét hangsúlyozottan emeli ki. Az alsó szintet  a párkányzatokkal dí­szí­tett, a téglalap formájú ablakok közötti 6 lizéna osztja fel. Mint a többi marosvásárhelyi barokk épület esetében is, a homlokzat felső része gazdag és változatos ornamentikával rendelkezik. A kétszeresen profilozott pilaszterek voluta fejezettel vannak ellátva, a könyöklőpárkányok világosabb szí­nezetükkel emelkednek ki. Az ablakok nagyobb méretűek és szélesebbek. Akárcsak a Toldalagi palota, melynek mintájára épült, a főpárkány felett í­vesen kialakí­tott barokk vonalú attikafallal büszkélkedhet. A Toldalagi palota oromfalához viszonyí­tva az itt található dí­szí­tőelemek sokkal egyszerűbbek.  Itt olvasható ma is a felirat: "Ezen épületet, jóllehet nem éppen pompázatos, de sok gondoskodással és költséggel épí­tette Római Szentbirodalmi Gróf Széki Teleki Domokos..."  Az épület a Református Egyház tulajdonába tartozik 1935 óta. A helyreállí­tott épületben gyűlésterem és egyházi irodák működnek. Bibliográfia:  Ioan Eugen Man, Tîrgu-Mureș, istorie urbană de la începuturi până în 1850,Tîrgu-Mureș, Ed. Nico, 2006, pp. 250-252.

 

Facebook Twitter
Cultură În Mureș
Descriere - Cultura.inmures.ro este o platformă culturală a județului Mureș, care promovează evenimente, proiecte și inițiative artistice din domeniile cinematografiei, teatrului, muzicii, literaturii și artei vizuale. Site-ul oferă informații utile despre instituțiile, organizațiile și persoanele implicate în viața culturală a județului, precum și despre oportunitățile de finanțare, participare și colaborare în domeniul cultural.
Piața Republicii, Nr. 41
+40 745.992.463
Târgu-Mureș
540110
România
[email protected]