• Astăzi, 29.03.2024
  • Educație în Mureș
  • Vederi în Mureș
  • în Mureș
  • Revista Tuș
  • Republic Production
01.06.2016
15:00

A Pál utcai fiúk

Molnár Ferenc

Deres Péter és Vidovszky György átirata

Rendező: Vidovszky György

Bemutató időpontja: 2014. november 15, Nagyterem 

Az előadás időtartama: 2 óra 30 perc szünettel 

 

A huszonegyedik század elején egy tizenévesnek kevés esélye van a„grund”, a „golyózás” vagy a „fűvészkert” kifejezésekkel a valóságban találkozni. Mégis mindenki számára ismerős fogalmak, hisz Molnár Ferenc időtlen érvényességű remekművében bárki találkozhat velük, miközben megismeri Nemecsek, Boka, Geréb meg a többi Pál utcai fiú, valamint ellenfeleik történetét, kalandjait. A fiúk ártalmatlannak tűnő játékában észrevétlenül fogan meg, majd domborodik a hatalom, melynek birtoklása – végső soron – minden cselekvés mozgatójává válik.

Vidovszky György rendező Debrecen, Kaposvár és a budapesti Bárka Színház után Marosvásárhelyen is színre viszi a Pál utcai fiúk történetét. Egyik korábbi színrevitel alkalmával így nyilatkozott: "Maga az előadás olyan értékekről szól, amik talán ma nincsenek hangoztatva, előtérbe helyezve, gondolok itt a becsületre, hűségre,csapatszellemre, az áldozathozatalra. De talán éppen ezért jó, ha egy előadás foglalkozik velük, nem haszontalan visszatérni néha a régi történetekhez. Persze törekedve egyfajta egyensúlyra, ami nem engedi, hogy túlságosan távoliak maradjunk egy mai tizenévestől, és ezzel elavultnak titulálják az előadás által felvetett problémát, de ne is adjuk el magunkat azért, hogy a történet „emészthető", könnyebben befogadható vagy kedvelhető legyen."

Szereposztás:

NEMECSEK: Dull Bence 

BOKA: Barabás Hunor 

CSÓNAKOS: Böjthe Róbert

GERÉB: Mihály Csongor

CSELE: Pál Endre

KOLNAY: Jancsó Előd 

BARABÁS: Csíki Szilveszter

RICHTER: Kilyén Dávid

WEISZ: Sólyom László

ÁTS: Gaál Attila

SZEBENICS: Szabó János Szilárd

NAGY PÁSZTOR: Szilágyi Botond

KIS PÁSZTOR: Magos Zsolt

ALTMAN: Ádámcsik Árpád

BEREI: Selyem Zorán

SZALAY: Böjthe Norbert

WENDAUER: Nagy László

HEGEDŰS: Mihály Szilárd

TÖRÖK MÉZÁRÚS: Sebestyén Aba

JANÓ: Kilyén László

RÁCZ TANÁR ÚR: Tollas Gábor/ Korpos András

NEMECSEK ANYJA: Szabadi Nóra

NEMECSEK APJA: Henn János

GERÉB ANYJA: Benő Kinga

CSETNEKY ÚR: László Csaba

ORVOS: Ördög Miklós Levente

 

Zene: Faragó Béla

Díszlet: Cziegler Balázs

Jelmez: Bocskai Gyopár

Színpadi mozgás: Gyevi-Bíró Eszter

Rendezőasszisztens: Fülöp Bea

További részletekért kattintson <<ide>>

Kép forrása

 

Facebook Twitter
Cultură În Mureș
Descriere - Cultura.inmures.ro este o platformă culturală a județului Mureș, care promovează evenimente, proiecte și inițiative artistice din domeniile cinematografiei, teatrului, muzicii, literaturii și artei vizuale. Site-ul oferă informații utile despre instituțiile, organizațiile și persoanele implicate în viața culturală a județului, precum și despre oportunitățile de finanțare, participare și colaborare în domeniul cultural.
Piața Republicii, Nr. 41
+40 745.992.463
Târgu-Mureș
540110
România
[email protected]