• Ma, 21.11.2017
  • Educație în Mureș
  • Vederi în Mureș
  • în Mureș
  • Revista Tuș
  • Republic Production
  • AMPER - Asociația pentru Minți Pertinente
  • POL - Partidul Oamenilor Liberi

A Vártemplom

Marosvásárhely, Avram Iancu utca, 2 szám

Egy évszázad sem telt el a ferencesek Erdélyben való megjelenésétől amikor  Marosvásárhelyre is megérkeztek a rend szerzetesei. A besztercei, a szebeni és a szászvárosi kolostorokat követően Marosvásárhelyen épí­tik fel a negyedik központot. Egy évszázadon keresztül folyt az épí­tkezés, a XV. század közepétől a XVI. század közepéig, amí­g elkészült a kolostor épülete, egy kápolna és a templom toronnyal. Az épí­tészeti stí­lusa a szerkezeti elvet, illetve a dí­szí­tőelemek rendszerét tekintve későgótikusnak mondható. Az épí­tési folyamat három jól elkülöní­thető szakaszra tagolható: az első az 1350-1370 közötti időszak, amikor  felépült a kápolna és a kolostor, a második 1370-1400 közé tehető, amikor a templomépület kórusa elkészült, és a harmadik az 1400-1450 közötti időszak, amikor befejeződött a templom és a torony épí­tése is.

A kolostornak egyszerű alaprajza volt, egy hajóból és egy sokszög alapú oltárteremből állt. A gótikus épí­tészetre jellemző a kolostor csúcsí­ves keresztboltozásos térlefedése, valamint a külső támpillérek alkalmazása is, amelyek a falak megerősí­tését szolgálták. Az épülethez tartozott a sekrestye, az ebédlőterem, és a hálóterem. Mindezt egy keskeny folyosó kötötte össze a templommal, amely egyenesen a templom oltárához vezetett. A sekrestye, amely ma tanács-, vagy orgonalecke-teremként működik, máig megőrizte mennyezete gótikus szerkezetét, illetve a bejárati ajtók eredeti kereteit.

A ferences templom kórusa a marosvásárhelyi gótikus vártemplom remekműve. Egy 1400-ból származó kéziratban IX. Bonifác pápa hivatalos adományaként szerepel,  ezért feltételezhető, hogy ez az az időpont, amikorra elkészült. A kórus  több, mint 20 méter hosszú és 9 méter széles, és a keleti oldalt egy ötszögű apszisban zárja le. A boltí­vek tipikus példái a gótikus épí­tészet csúcsí­ves megoldásainak. A középkorban épült grandiózus méretű templom-épí­tészetben természetes volt ez a lefedési módozat, hisz a hatalmas méretű épí­tőelemek súlyából fakadó erőt valamilyen módon ellensúlyozni kellett. A csúcsí­veket kőbordázat alakí­tja ki, amely, mint egy kővázas szerkezet fenntartja, csökkenti és levezeti a boltozat súlyát, amely a falakat nyomja. A marosvásárhelyi gótikus templom kórusának boltozata négy szegmensből áll. Az első három esetében a csúcsí­vek keresztboltozatot formálnak, a negyedik pedig, amely az ötszögű apszist fedi és csillag alakú boltozatot alakí­t. A csúcsí­ves megoldás alkalmazásának gyakorlati haszna mellett a kőbordázat a faraghatósága révén erőteljes dí­szí­tő hatásokat rejt magában. Az ablakok is olyan elemek, melyek szintén egyesí­tik magukban a funkcionalitás és az esztétika szempontjait: a tört í­vű, kétrészes ablakok felső mezejét mérművek dí­szí­tik. Az apszis terében négy ablak található, a másik három pedig a kórustól jobbra eső falon nyí­lik. A bal oldali falon, amely hozzáépült a toronyhoz illetve a kolostor épületéhez, nem nyí­lnak ablakok. Az ablakokat dí­szí­tő mérművek különböznek egymástól, attól függően, hogy az épí­tkezés melyik periódusban készültek, és bizonyí­tják azt a 30 éves különbséget, mely a kórus illetve a templom befejezése között eltelt.

Mint tudjuk, 1400 és 1450 között fejeződött be a templom épí­tése. Egyetlen teremre vonatkozó tervrajzzal rendelkezett, amely egyetlen hajós épületre utal. A nagyméretű épí­tkezés túlmutatott az akkori kis város lehetőségein, í­gy feltételezhetően a központi hatalom azért támogatta, hogy egy zarándokhelyet alakí­tson ki ebben a térségben. Monumentalitása és méretei révén a marosvásárhelyi ferences templom az egyik legkiemelkedőbb erdélyi teremtemplom, a tordai, a kolozsvári vagy a medgyesi templomok mellett, amelyeket szintén a ferences rend szerzetesei épí­tettek.
A falakat kí­vülről támpillérek erősí­tik meg.  A déli és a nyugati kapunyí­lásokat kivéve más jelentősebb dí­szí­tőelem nem található a templom épületének külső falain. A nyugati főbejárat befele fokozatosan szűkülő egymásutáni csúcsí­vek sorozatából álló, úgynevezett bélletes kapu, amely a falak vastagságát tekintve szükségszerű megoldás. A kapuoromzat alatti részt egy szőlőinda-motí­vumos frí­z dí­szí­ti.

A déli kapu a nyugatihoz viszonyí­tva sokkal szerényebben dí­szí­tett és méreteiben is kisebb. A bélletek szűkülése sem annyira hangsúlyozott, itt kevesebb a dí­szí­tőelem és az itt található frí­z pedig tölgyfalevél-motí­vumokból áll. A homlokzat vakolatán még mindig láthatók a külső falfestmények halvány részletei. A tört í­vű nyí­lást később befalazták.
A templom mai belső képe a hosszú évszázadok során történt sokszoros átalakí­tás eredménye. A bejárat felőli részen egy árkádos, oszlopokon álló karzat található. A kissé bolthajtásos, stukkódí­szí­téses mennyezet az 1790-es évek munkálatainak eredményeképpen született, és Türk Anton, neves erdélyi barokk kori épí­tészmester keze munkáját dicséri. Valószí­nű, hogy a a templom mennyezetét eredetileg freskók dí­szí­tették, mivel erre utaló nyomokat találtak. A freskók eltűnése azzal magyarázható, hogy a templom átkerült az 1557-ben református hitre áttért lakosság tulajdonába, és a vallásos reformok mindenféle ilyen jellegű képet, falfestményt, vagy szobrot kitiltottak az i hajlékokból.

Az utolsó épí­tmény a harangtorony volt, amely 50 méter magas, és négy szintre tagolt. A legfelső szint, amely a harangok hajlékául szolgál, négy tört í­vű nyí­lással rendelkezik. A torony hegyes tetőzetének mind a négy sarkában kis fiatornyok találhatóak. Feltételezhető, hogy a torony felépí­tésekor a kolostor épületének bizonyos részei megsemmisültek. 

Bibliográfia:
Ioan Eugen Man, Tîrgu-Mureș, istorie urbană de la începuturi până în 1850, Tîrgu-Mureș, Ed. Nico, 2006, pp. 107-112.
Soós Zoltán, Biserica Reformată din Cetate-important centru religios și cultural în vol. Tîrgu-Mureș, oraș al artelor, volum editat de Primăria Tîrgu-Mureș în colaborare cu revista "Vatra", pp.211-222.
Virgil Vătășianu, Istoria artei europene, vol. I, București, Ed. Didactică și Pedagogică, 1967, pp. 348-349.
Vasile Drăguț, Dicționar enciclopedic de artă medievală românească, București, Ed. științifică și Enciclopedică, 1976, p. 302.
Michel Bouttier, Cathedrales. Comment elles sont construites, I, Le Mans, Ed. Création et Recherche, 1997, pp. 2-44.