• Ma, 17.10.2017
  • Educație în Mureș
  • Vederi în Mureș
  • în Mureș
  • Revista Tuș
  • Republic Production
  • AMPER - Asociația pentru Minți Pertinente
  • POL - Partidul Oamenilor Liberi

A Vár

Marosvásárhely, Avram Iancu utca, 2 szám

A marosvásárhelyi vár a mai formáját a XVII. század első felében nyerte el. A középkori erődí­tmények kategóriájába sorolható, áthajlást képvisel a gótikus stí­lusú katonai épí­tmények sorából a modern, barokk stí­lus megjelenése által jellemzett épí­tészeti stí­lus fele.

A vár épí­tése már 1492-ben elkezdődött, amikor a ferences kolostor és a templom körül Báthory István erdélyi fejedelem egy várfalat emeltetett annak érdekében, hogy saját hatalmát megerősí­tse, és a lakosságot féken tarthassa, adófizetések vagy más követelmények megtagadása esetén.

Ez a várfal ma is ott áll a vár nyugati oldalán elhelyezkedő Kisbástya, a Kapubástya, valamint a vár déli (a Petőfi-tér felőli) sarkán álló volt bástya által közrefogva. A Kisbástya a régi vár északnyugati sarkát jelölte. A vár déli sarkánál álló emlí­tett bástyáig terjed ez a fal, amelyet ma a Lakatosok-Szűcsök bástyájának nevezünk. Ezeknek a bástyáknak a négyszögletes alaprajza a középkori katonai épí­tmények egyik jellegzetessége.

A második fontos időszak a marosvásárhelyi középkori vár épí­tésében a XVII. század első felére esik. A város a Mihai Viteazul és Basta generális között dúló háború áldozatává válik, és Basta emberei lerombolják. Ezért égető fontosságúvá válik egy biztonságosabb, nagyobb védelmet nyújtó vár felépí­tése. Az épí­tkezést a város főbí­rája, Borsos Tamás kezdeményezte, és 1603-ban a céhekbe tömörült lakosságot a várépí­tésre bí­ztatta. 1613-ig nem sokat haladt a várépí­tés, habár várvédő árkokat ástak, földből falakat emeltek, de mindez ideiglenes jellegű volt. Bethlen Gábor uralkodásának (1613-1629) kezdetével lendült fel az épí­tkezés. A várat a város polgárainak az áldozatkészsége épí­tette fel egy olyan történelmi időszakban, amikor a közösség megerősödött egy súlyos krí­zis után. Érthető, hogy a marosvásárhelyi vár miért nem sorakozik a hasonló jellegű középkori nyugat-európai katonai erődí­tmények közé. A tornyoknak a bástyákkal való helyettesí­tése a modern katonai jellegű épí­tészet sajátja. A bástyák a szerkezetüknél fogva az új tí­pusú harcászati eszközökkel (tüzérség)  szembeni védelmet biztosí­tják. Sokkal nagyobbak és masszí­vabbak, mint a középkori várak tornyai. Azért épültek téglából, mert a tűzfegyverek támadásaival szemben a téglafal a kőfalnál sokkal ellenállóbb.

Az új várnak hat bástyája volt, melyek a falak metszéspontjaiban helyezkedtek el. Ezek 1613 és 1640 között épültek, közülük az első a Kapubástya volt a nyugati oldalon, és a város központja felől volt megközelí­thető. Az egyik belső gerenda felirata, illetve a krónikás Nagy Szabó Ferenc szerint ez a kétszintes bástyaépület 1613 tavaszán épült, Nagy Szabó János városbí­ró idejében.
A délnyugati sarkon álló bástya a Tí­márok (Vargák) bástyája, amely a régi rondella-szerű torony romjaira épült. Az egy méternél is szélesebb falai, a szabálytalan sokszög alakú alaprajza, a három szintes elosztása egyaránt egy fejlettebb védelmi rendszerre utalnak. A vár belső udvara felőli oldala nyitott maradt, annál a racionális oknál fogva, hogy a keletkező puskapor elszállhasson.

1628-ban a déli oldalon álló régi négyzet alaprajzú kis tornyocska mellé egy harmadik bástyát emelnek. Ez a Szűcsök bástyája, amely a Tí­márok bástyájához hasonló, de méreteiben meghaladja azt. Négy szintre osztják, és több céh székhelyéül szolgál. A szűcsök mellett, ez a lakatosok és az ötvösök bástyája is.

A következő bástya a Kádárok bástyája, amely 1632 és 1633 között épült, és a vár délkeleti sarkánál áll. (a Petru Maior Egyetem mellett) Ez a bástya is négy szintes, és két ajtaja van: egyik a földszintről, másik az első emeletről nyí­lik, és a felsőbb szintekre belső lépcsőzet vezet tovább. Ugyanezen a vároldalon, az ellenkező irányban, az északkeleti sarkon található a Mészárosok bástyája, mely a Kádárok bástyájáéhoz hasonló szerkezettel rendelkezik, ami a szintekre való felosztást, illetve a szintek közötti átjárást illeti.

1638 és 1640 között felépül az utolsó bástya is, az északnyugati sarkon álló Szabók bástyája. A külső falon található felirat jelzi az épí­tkezés idéjét, illetve a városbí­rák nevét akik idejében a bástya elkészült. (Petrus Szabo és Paulus Litteratus)

Mindenik bástyát ágyúlőrésekkel látták el az alsóbb szinteken, a kisebb  kézifegyverek lőrései pedig az emeleti részeken találhatók.

A várfalak épí­tése eltart a XVII. század közepéig. A délnyugati, a Kapubástya és a Tí­márok bástyája közötti részeken kettős várfalakat emeltek, megtartva a régieket és velük párhuzamosan megépí­tve az újakat. A többi oldal várfala viszont egyszerű szerkezetű. A várfalak belső oldalaira oszlopokra támaszkodó árkádokat épí­tettek, melyek az őrség tevékenységét könnyí­tették meg, a falon található lőrések is ezen a szinten találhatóak.

A falakon kí­vül nagy valószí­nűséggel védőárkok húzódtak, amelyeket – miután elveszí­tették funkciójukat - betömtek.

Mivel a XVIII. század végén Erdély, mint fejedelemség elveszí­ti függetlenségét és a Habsburg Birodalom része lesz, a katonai jellegű épí­tkezésben változások következnek be. Erdély több városában, mint például Gyulafehérváron, Nagyváradon, Temesváron modern Vauban-tí­pusú katonai erődí­tményeket  épí­tenek. Ezek a változások a marosvásárhelyi várat sem kerülik el. A vár belsejében található lakóépületeket kaszárnyák és katonai raktárak épí­tése miatt lerombolják.

Az 1962 – 1965-ös restauráció során a várfalak és bástyák visszakapták eredeti formájukat, és a  XVIII-XIX. századokban emelt épületrészeket eltávolí­tották. Egy neogótikus stí­lusú impozáns kaput is ekkor bontottak le, amely a Református Templomhoz tartozott, és amely létezéséről ma már csak a XX. század elején készült fényképek tanúskodhatnak.     

Bibliográfia:
Ioan Eugen Man, Tîrgu-Mureș, istorie urbană de la începuturi până în 1850, Tîrgu-Mureș, Ed. Nico, pp.81-89.
Andrei Adrian Rusu, Castelarea Carpatică, Ed. Mega,Cluj-Napoca, 2005, p. 24.
Kovács András, Késő reneszánsz épitészet Erdélyben 1540-1720, Budapest-Kolozvár, 2002, pp. 63, 68, 74.