• Astăzi, 20.04.2024
  • Educație în Mureș
  • Vederi în Mureș
  • în Mureș
  • Revista Tuș
  • Republic Production

A régi Vármegyeház

A Bolyai utca 5 szám alatt álló egykori Vármegyeház „ A Szék Háza” illetve a „A Szolgabí­ró Háza” néven is ismert, mivel eredetileg Marosszék székhelye volt. Azon a telken, ahova épí­tették, 1711-ben még Szalai György háza állt. Mivel a tulajdonost csalással vádolva elí­télték, a ház Marosszék közigazgatása alá kerül.  1744-ben kezdték meg a bőví­tő munkálatokat Dóza Mihály bí­ró felügyelete alatt. 1746 április 13.-án, amikor sor kerül az első székgyűlésre, az épület már majdnem teljesen elkészül. A 19. század folyamán újabb területek vásárolnak, hogy további bőví­tő munkálatokat végezhessenek. A szélső szárnyakat 1824, illetve 1838-ban épí­tették, a hátulsó részt pedig 1842 és 1843 között. Ez utóbbiban voltak a börtöncellák, az emeleten pedig egy nagy gyűlésterem. Mivel három különböző időszakban épí­tették, de a földterület miatt is, az épület tervrajza szabálytalan, egyenlőtlen szárú trapéz alakú. Csak egyes részeken van alagsor, földszintből és egy emeletből áll a ház. A földszint helyiségeinek mennyezete a barokk tí­pusú struktúrák bizonyitéka. Az utcáról tág, félkörnyí­lású gang biztosí­t átjárást a belső udvarra. A kaput, akárcsak az ablakokat, stukkóból készült, a faltól eltérő szí­nű dombormű dí­szkeret övezi. A bejárati gang a földszint és az emelet helyiségeibe is biztosí­tja az átjárást. A földszinten, az épület régebbi részében, a helyiségek két sorban helyezkednek el. Mindez az utólag épí­tett három boltí­vvel rendelkező nyitott folyosónak köszönhető. Az emeletre két lépcsőn lehet feljutni: egyrészt a bejárati folyosóén, másrészt pedig az északi szárnyban levőn keresztül, amit a belső udvarból közvetlenül közelí­thető meg. Az emeleten az udvarra néző folyosó van, hat félkör alakú, masszí­v oszlopon támaszkodó boltí­vvel. Az emelet helyiségei nagyobbak a földszinten levőknél. Jelenleg a marosvásárhelyi képzőművészek műhelyei találhatóak itt. Könyvészet: Ioan Eugen Man, Tîrgu-Mureș, istorie urbană de la începuturi până în 1850, Tîrgu-Mureș, Ed. Nico, 2006, pp. 224-226.

 

Facebook Twitter
Cultură În Mureș
Descriere - Cultura.inmures.ro este o platformă culturală a județului Mureș, care promovează evenimente, proiecte și inițiative artistice din domeniile cinematografiei, teatrului, muzicii, literaturii și artei vizuale. Site-ul oferă informații utile despre instituțiile, organizațiile și persoanele implicate în viața culturală a județului, precum și despre oportunitățile de finanțare, participare și colaborare în domeniul cultural.
Piața Republicii, Nr. 41
+40 745.992.463
Târgu-Mureș
540110
România
[email protected]